Megújul és állami támogatást is kap a kínai elektromos népautó

Modellfrissítést kap a legnépszerűbb kínai elektromos autó a Hongguang Mini EV. Lépni kellett, hiszen a legnagyobb számban eladott teljesen elektromos autó már Kínában is a Tesla egyes időszakokban. Pedig a két autó nem egy ligában játszik. A Hongguang Mini EV a rendkívül kedvező alapárával és a kínai állami támogatással közel 1.3 millió forintért érhető el. Ennek is köszönhetően az elmúlt egy évben több, mint 300.000 db-ot adtak el belőle, közel havi 30.000 db-ot.

mini elektromos autó

Az új változatban elérhető lesz a 26 kWh kapacitású akkumulátor és a 30 kW-ra növekedett motorteljesítmény. Így már elérhető lesz – elvileg – a 300km-es hatótáv egy feltöltéssel.

De nem csak az akkupakk és a motorteljesítmény nőtt meg, hanem egy kicsit a méretei is. A tengelytáv 70mm-rel lesz hosszabb, maga az autó pedig 77mm-rel. Így a nagyobb akkucsomag mellett talán a lábtér is nagyobb lesz.

hongguang elektromos autó

wuling elektromos autó

Ha már a teljesítmény és a méret változott, akkor frissítették a megjelenését is. Ez a dizájn frissítés elsősorban az első fényszórókat és a hátsó lámpákat érinti, illetve a választható festékopciókat jelenti.

elektromos autó színek

Ezektől függetlenül 4 ember inkább csak a sajtóanyagokban fér majd el benne, de kétségtelen, hogy ilyen alacsony összegért egy nagyon jól használható, praktikus kis rohangálós, munkába járós autó a Hongguang Mini EV. (Az autó gyártója egyébként a SAIC – General Motors vegyesvállalat, tehát nem egy kis műanyag autóról van ám szó.)

Kép és forrás: carnewschina.com

Hongguang Mini EV videó bemutatók